A Kormány 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelettel az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki. A koronavírus-fertőzés okozta társadalmi és gazdasági változásokra reagálva kiemelkedő feladat hárul mind a szociális, egészségügyi, honvédelmi és katasztrófavédelmi közfeladatot ellátó szervezetekre, mind a járványügyi helyzetben segíteni kész lakosságra. A koronavírus-fertőzés elleni védekezésben kiemelten fontos az aktív társadalmi és közösségi szerepvállalás erősítése, ezért az EFOP-1.3.8-17 azonosító jelű, Önkéntesség személyre szabva című felhívás módosításra került. A felhívás módosítás célja a célcsoport bővítése olyan 18 évesnél idősebb, de 50. életévüket még be nem töltött önkéntesek bevonásával, akik aktívan szerepet tudnak vállalni az új típusú, COVID-19 koronavírus-fertőzés elleni küzdelemben. A módosított felhívás keretében, az új célcsoport tagoknak a projekt fizikai befejezéséig legalább 100 óra, a járványügyi helyzettel kapcsolatos önkéntes tevékenységet kell ellátniuk. Az eddigi 18-22 éves korhatár így kibővül. A jelentkezéseket itt, vagy a +36305573717 (Jurik Ferenc) telefonszámon várjuk.
Változás! A felső korhatár 50 éves korra módosult így már 18-50 éves korhatár között várjuk jelentkezőinket képzésünkre!
Beküldte Csodás Hagyaték...
0 comment(s)